A hidegtűből kiindulva nem nagyon vártam, hogy elérjünk a rézkarc részhez. Nem nagyon tetszett meg maga a technika, de beláttam a rézkarcnál hogy az sokkal de sokkal egyszerűbb. Kb mintha rajzolna az ember, nem kell erőt sem kifejteni hozzá, így sokkal pontosabb vonalakat lehet húzni.
Egy réz lemezt (mi kicsit csaltunk, mert cinkre csináltuk, mivel hogy a réz dupla annyiba kerül, így próbának most csak ezzel kezdtünk) le kell alapozni különféle eljárással, így kerül rá egy réteg. Tulajdonképpen ezt kell felkarcolni, majd salétromsavban 20 perc áztatni, így az ahol az alapozó anyag nem takarta a lemezt belemaródott, itt vette fel a festéket.
Hidegtűvel ellentétben van lehetőség kijavítani is az elvétett vonalakat, egyszerű gyantaoldattal vagy alkoholos filccel. A lényeg hogy a sav ne marja.
A továbbiakban az eljárás ugyan az mint a többi technikánál. Festékezés, festék letörlése, és merített, vizes lapra mélynyomás. Szárítás és gyönyörködés az elkészült műben.
A témánk a víz volt, csak így egyszerűen. Arra jöttem rá, hogy imádok illusztrálni főleg dalszövegeket és adta magát a 30Y Haldal című dala.
Tehát a kép és a videó&dalszöveg. (sajnos youtubon csak ilyen gagyi videóváltozatot leletem a "stúdiódalról")
Mostanában foglalkoztat a fashion jellegű rajzok, de inkább modernebb Photoshop színezéssel, feldolgozással. Ennek eredményeképpen itt az első rajzom. Alap: fekete kézzel rajzolt tusvonal, majd szkennelés, javítgatás, színezés. Ezentúl vázlatpontokként fog szerepelni a bejegyzések között, nem is kommentálnám.
Volt egy feladatunk szakmai órán ami ilyen kitöltő űrként szolgált, hogyha éppen nincs semmi konkrét határidős munka, akkor se unatkozzunk, ki-ki gyakorolja a Ps-t. Választani kellett egy viszonylag nagy felbontású alap képet egy külső vagy belső térről, majd azt lerombolni, átalakítani, akár valami futurisztikus dolgot létrehozni. Bármi csak a vége egy meghökkentő legyen. Én arra jutottam, hogy maradok a háborús témánál, viszonylag sok nagy felbontású képet lehet hozzá találni kellékként, illetve megspóroltam az átszínezéseket, mivel egy ilyen régi fénykép hatást hoztam létre. Na meg amúgy is szeretem a C.o.D-ot, szóval adta magát. Nagyon autentikus háborúsra nem vettem a figurát, azt hiszem amit betettem repülőket a II. Világháború idején még nem is léteztek, valamint a katonák se egy oldalon állnak öltözékük szerint, de a kép összképében lényegtelen momentum. Néhány fázist is mentettem, valamint az alap fotót is.
Íme elkészültem a betűrajzos beadandómmal. Feladat: tetszőleges méretű plakát készítése Móricz Zsigmond: Úri muri c. műve alapján. Lehet fekete-fehér, vagy színes. A megadott stílusok: Bauhause, szecesszió, Litográfia. Most sajnos kézzel kellett az egészet készíteni, bánatomra, mivel nem tudok rajzolni annyira, hogy kiteljesedjen az ami a fejemben összeáll.
Első körben én szecesszióban gondolkoztam, de rájöttem, hogy a franc se fog a sok indás, leveles, virágos témával pöcsölni. Amúgy is a régi francia Lautrec litós plakátokba beleszerelmesedtem, de időhiány miatt a litográfia alapból ki lett lőve. A Bauhaus pedig borzasztó messze áll tőle, számomra érzelemmentes, rideg.
Tehát gondoltam egyet és készítettem valami litó utánzatot. Igen, nagy jóindulattal nevezhető utánzatnak, inkább olyan vegyes technikára sikeredett. A betűk pedig már a bemutatott Art Nouveau stílusban íródtak.
A műről annyit kell tudni, hogy Alföldön a millenniumi időkben játszódik, dzsentik, mulatozás, szerelem, ármány, csalódás, elkeseredés, öngyilkosság. Tipikus Móricz cselekményszerkezet.
Vegyes technikával készítettem: alap az vízfesték, kitöltés az porpasztell, és a körvonalak tus.
Végre megérkezett Kínából a fejhallgatóm amit rendeltem 1500ftért! Ebay én így szeretlek (L) És végre tudok majd zenére futkorászni, és nem kell szarakodnom, hogy visszategyem a fülembe a fülhallgatót.